1 éves a tanösvényünk!
2012.11.06. 18:05
• Nem is gondolnánk, de már egy éve annak, hogy felállítottuk a kerület első tanösvényét. Akkor nagyjából 130 ember jött el a megnyitóra és nagyon jól sikerült. Gyerekek és felnőttek egyaránt élvezték, ráadásul még az időjárás is kegyes volt hozzánk.
• Azóta nagyon sokan végig baktattak már az ösvényen és böngészték a táblákat. A tanösvény részeként kihelyezett madárbarát eszközök a madarak körében is nagyon népszerűek. Hat etetője és három itatója van az ösvénynek, ezek közül a madarak mindegyiket előszeretettel használják.
• Sajnos akadnak olyanok akik semmibe veszik mások munkáját és szórakozását. A nyár szomorú időszaka volt az ösvénynek, többször is megrongálták. Táblákat törtek, firkáltak és oszlopokat döntöttek ki. A kár nagyon nagy. A napokban lesz részlegesen kijavítva, 10 táblát visszarakunk, de a többi pótlására még várni kell, de megteszünk minden tőlünk telhetőt.
Aki kíváncsi, hogyan épült meg és lett átadva a tanösvényünk, elolvashatja a I. Mátyásföldi Madarásznap-ról szóló cikkünket.
Az etetők használatáról videók is készültek. Ilyenkor van a legnagyobb esély a ritkább madárfajok megfigyelésére mint például: közép fakopáncs (egyik videón látható is) vagy a fakusz.
Reméljük minél hamarabb ki tudjuk javítani a károkat és mindazok akik szeretnek a szabadban időzni, újra egy szép és ép tanösvényen sétálhatnak végig!
Fotópályázat eredményhirdetés!
2012.10.23. 15:12
• Másodszor hirdettük meg a Ligeti Madárvédelem fotópályázatát, melyre idén több pályamű érkezett mint tavaly. Köszönjük a pályázóknak a részvételt! Nagyon sok szép képet kaptunk és nem volt egyszerű a választás, de végül megszületett az eredmény.
A szokásos 1-3 helyezésen kívül egy külön díjat is kiosztunk, ami annak a képnek jár, ami technikailag kevésbé profi, viszont a pillanat vagy a kép egésze megérdemel egy díjat.
1.helyezett: Szendrei Gábor
Kép technikailag kifogástalan. A főtéma éles, a háttér viszont életlen így a kis mélységélesség miatt nagyon szép az összhatás. A mozdulat is nagyon jó, mert a madárnak a csőrében még ott van a táplálék, emiatt a maga a fotó sokkal "élőbb". Viszont ami a zsűri szemében az első helyre emelte a képet, az az, hogy a fényképnek üzenete van (pl.: ember és állat viszonya, bizalom stb.). Ez volt az a plusz amiért ennek a képnek ítéltük az első helyet!
Gratulálunk!
2. helyezett: Füredi Bernát
A képnek a technikai megoldása szintén hibátlan. A kis mélységélesség itt is nagyon szépen kiemeli a madarat. Erőssége az is, hogy a fotón egy viszonylag ritkább madár, a cigánycsuk (a képen hím) látható. Élővé teszi a képet, hogy a madár éppen énekel, ez nagyon jó pillanat.
Gratulálunk!
3.helyezett: Kránicz Szilvia
Ezt a fotót egyben kell nézni! Nem a madár rajta a díjnyertes, nem bíborszínű ágak vagy a mélységélesség, hanem az egész egyben, remek kompozíció! A fotóalany (hím barátposzáta) ennek ellenére azért sokat számított. Ezt a madarat nehéz lefotózni, de itt még a pillanat is nagyon jó, amint éppen fészekanyagot gyűjt.
Gratulálunk!
Különdíj: Török Judit
A technikai megoldás nem tökéletes, de a különdíj kiosztásakor nem is ezt vettük figyelembe. A képen egy nagyon jól elkapott mozzanat látható, a tényleges etetés pillanata.
Gratulálunk!
A nyertesek jutalmait postai úton küldjük el.
• Köszönjük minden pályázónak a részvételt és gratulálunk nekik is! Buzdítunk mindenkit, hogy jövőre induljon vagy aki idén nem ért el helyezést újból próbálja meg!
Várunk mindenkit jövőre!
Vendégségben Kistarcsán és Pécelen
2012.10.14. 19:18
• A múlthéten két előadásra is meghívtak minket. Október 4-én a Kistarcsai Kúlturális Egyesületnél voltunk, október 6-án pedig, az állatok világnapján vettünk részt Pécelen.
Ezúton is köszönjük a szervezőknek a meghívást!
Kistarcsán a téli madáretetésről beszéltünk.
Az előadás végén még sok kérdésre kellett válaszolnunk, aminek örültünk, mert látszott, hogy a hallgatóságot érdekelte az előadás témája.
Fotó: Füredi Bernát
Pécelen, már más volt az előadás témája. Itt a tanösvényünket mutattuk be. Köszönjük a meghívást :)!
• A múlthétvége azonban nemcsak az előadásról szólt. Szombaton volt az évente megrendezésre kerülő Európai Madármegfigyelő Napok (EMN). Erről a rendezvényről kaptunk gyönyörű fotókat Szendrei Gábortól amiket meg is mutatunk!
Fotók: Szendrei Gábor
Erdei pinty (tojó)
Csilpcsalpfüzike
Barátposzáta (hím)
Barátcinege. Azt hihetnénk, hogy a képen egy elpusztult madár látható, pedig ez nem igaz. A cinege az éber kóma állapotában van, ami akkor következik be, ha a madarat a hátára fordítjuk. Ennek okát a mai napig nem tudjuk.
• Nagyon örülünk annak, hogy idén is kaptunk meghívásokat előadásokra, és részünkről a megtiszteltetés, hogy ott lehettünk. A képeket köszönjük Füredi Bernátnak és Szendrei Gábornak!
Mi ajánljuk:
Hamarosan kezdődik az etetési időszak. Érdemes már most utánajárni annak, hogy honnan szerezzük majd be az etetőanyagot, hogy mire beállnak a hideg napok, már kirakhassuk őket az etetőkbe.
A fotópályázatról:
Köszönjük az eddig beküldött képeket! Már nagyon kell sietni azoknak, akik még szeretnének indulni. A határidő hétfő éjfélkor lejár!
Fél évvel a tarvágás után
2012.09.30. 11:27
• Több mint fél évvel ezelőtt nagy port kavart a naplás-tavi tarvágás. Sokan nem értették miért vágnak ki rengeteg fát. Azért, hogy ezt megválaszolhassuk mi is információk után nyomoztunk. Az önkormányzat és a Pilisi Parkerdő Zrt. választ adott a kérdéseinkre. Az erről készült cikkünket elolvashatja itt.
• Mikor február végén kimentünk megnézni mi maradt a fakitermelés után, hát bizony elég lehangoló látvány fogadott minket. A megszokott erdő helyett, csak egy lecsupaszított dombos területet találtunk. Jó pár hónappal később visszamentünk, hogy megnézzük mi változott azóta. Sok minden. A fiatal akácfák úgy beborítanak mindent, hogy mostanra nem látni a földet. Ez már kevésbé szomorú látvány, de azért a régi erdőt még mindig nem látni, bár ilyen gyors növekedés mellett, remélhetőleg ez rövidesen változni fog.
Hét hónappal ezelőtti látkép.
És a tegnapi felvételek.
<
• Az akác nagyon gyorsan növő fa fajta és talán már jövő nyárra újra megpihenhetünk az árnyékukban, még akkor is, ha azok egyelőre még nem is olyan terebélyesek, mint kivágott társaik.
A FOTÓPÁLYÁZATRÓL:
Kicsit több mint két hét van csak hátra a pályázat határidejéig. Szabályok és feltételek: Pályázati kiírás 2012
Paradicsommadarak (Tudta-e rovat)
2012.09.29. 09:51
• Az Új-Guinea szigetén élő 43 paradicsommadár-faj látványos tollazatot és nászszertartást fejlesztett ki a partner elcsábítására.
• Egyes hím paradicsommadarak a tojók odacsalogatásához megtisztítanak egy területet az erdő talaján, és ezt használják színpadként a fellépésükhöz. Az akár 1m átmérőjű terület olyan tiszta, hogy ha egy levél a színpadra hullik, a madár azonnal odarepül az ágról és eltávolítja.
• A díszes tollak másutt komoly hátrányt jelentenének, de Új-Guineában kevés emlős ragadozó, illetve vetélytárs faj él, így a madarak megengedhetik maguknak a rikító színek és nászjátékok luxusát.
• A paradicsommadarak annyira díszesek, hogy a kitömött példányokat vizsgáló hajdani ornitológusok valamilyen tréfamester alkotásainak vélték őket.
Az egyik legismertebb, a Goldie-paradicsommadár.
Kép forrás: google.hu
Kabasólymok és egy holló. Mi kell még?
2012.09.25. 18:37
• Az utóbbi hetekben több olyan madárfajt figyeltünk meg melyeket eddig csak ritkán vagy egyáltalán nem láttunk. Évről évre nő a kerület madárfaj listája, ami egy remek tendencia, reméljük ez így is marad.
• Nem is olyan ritka látvány a kerületben a kabasólyom (Falco subbuteo) mint gondoltuk. Szinte minden este láthatóak az égen (feltehetőleg egy pár) a Veres Péter út, Mátyás király tér, Erzsébet-liget között. Ez nagyon jó hír, így már állíthatjuk, hogy a kabasólyom gyakori látvány a kerület ezen részén, persze nyilván máshol is észlelték már, de mi egyenlőre csak itt figyeltük meg őket!
Ha valaki máshol is látja vagy látta, kérjük írja meg nekünk a bendeguz@sampilampi.net e-mail címre! Köszönjük!
Illusztráció: www.birdart.lanius.ro
www.naturfoto.cz
Fotó: Bartal Dávid
A hétvégén hírt kaptunk egy holló (Corvus corex) felbukkanásáról is. Mi nem tudtunk hasonló esetről mind ezidáig. Egy környékbeli madárbarát, Bartal Dávid figyelte meg a madarat. Bár külsőre nem mondható egészségesnek, mert a farktolla és begy fedőtollai nem épek, valószínűleg egy macska megtámadhatta. Mindenesetre nagyon örülünk a felbukkanásának.
Ha valaki máshol is látja vagy látta, kérjük írja meg nekünk a bendeguz@sampilampi.net e-mail címre! Köszönjük!
Utolsó kommentek