• Sok idő eltelt azóta, hogy először felállítottuk a XVI. kerület első tanösvényét. Ez idő alatt, porig rombolták a vandálok olyan szinten, hogy egy darab tábla sem maradt, sőt három etetőt elloptak és egyet tönkretettek. Fájdalmas és drága veszteség volt, arról nem is beszélve, hogy a környékbeliek mennyire szerették és hiányolták a tanösvényt. Nos, mi nem adtuk fel a sorozatos rongálás és vandalizmus ellenére sem és most hétvégén a XVI. kerületi Önkormányzat támogatásával, ismét felállítottuk a táblákat.

 

• Fotók: Lampert Benedek, Ágoston Dávid

 

 

• Az nyilvánvaló volt, hogy valamilyen módon változtatni kell, így nem fából és műanyag táblákból, hanem fémből készült minden és az összes tábla betonozva lett.

A lábakat jól fedő festékkel kentük le, hogy az időjárás se tudjon kárt tenni benne.

P1280958_1.JPG

 

 

 

A táblákat felerősítettük a lábakra és leragasztottuk, hogy ne sérüljenek meg. Ezúttal maguk a táblák is jóval erősebb anyagból vannak, úgy ketté törni, mint elődeiket, már nem lehet.

P1290075_resize.JPG

 

 

 

Minden tábla betonozva van, így kihúzni sem lehetséges. Nem sajnáltuk a kötőanyagot, mostmár a kis táblák is tekintélyes mennyiséget kaptak annak érdekében, hogy minél szilárdabban álljanak a földben és ellenálljanak a vandálok értelmetlen pusztításainak.

P1290067_resize.JPG

P1290077_resize.JPG

 

 

 

A legnehezebb feladat a betonozás mellett, a gödrök kiásása volt. Nemcsak a több, mint 20 gödör kimélyítése, hanem egyes helyeken a talaj is nehézségeket okozott. A vereblakótelep táblájának a helye bizonyult a legnehezebbnek, mert a talaj kavicsossága mellett, gyökerek és használaton kívüli, áram nélküli vezetékek akadályoztak minket, de végül ez is sikerült. A táblák ezúttal alacsonyabbra kerültek, ezért a gyerekek is jobban fogják látni!

P1290060_resize.JPG

 

 

Nehezen, de ez is a helyére került :)!

P1290072_resize.JPG

 

 

Mielőtt a táblákat végelegesen a "földbe döngöltük" volna, ügyeltünk a vízszintezésre is.

P1290059_resize.jpg

 

 

 

• Nem volt egyszerű, sokáig tartott, de végül újra felépült a tanösvényünk és reméljük ismét sokaknak okoz majd örömöt! A színes illusztrációk és a szemléltető eszközök gondoskodnak róla, hogy új ismereteket szerezzünk a madarak és más állatok védelméről!

Június 23-án 12 órakor, tanösvény végigvezetést tartunk a Kertvárosi Bolhaságok keretében, az Erzsébet-ligetben, várunk szeretettel mindenkit!

 

 

Az utolsó nagy tábla leleplezése :)!

P1290084_resize.jpg

P1290085_resize.jpg

P1290088_resize.jpg

 

 

• Szeretnénk köszönetet mondani:

- A XVI. kerület Önkormányzatának, akik immáron másodszor támogatták anyagilag a tanösvény felállítását!

- Lampert Attilának, a tanösvény felállításában nyújtott segítségért!

-Homok Miklósnak, technikai és a tanösvény felállításában nyújtott segítségért!

- Pap Gergőnek és Bernátnak, a tanösvény felállításában nyújtott segítségért

 

Illetve köszönjük mindazoknak, akik biztattak minket és mellettünk álltak! Mikor olvastuk ezeket a bíztató szavakat, tudtuk, hogy sokan várnak az újjáépítésre, ezért mindenképpen érdemes volt újra felállítani ezt a tanösvényt! Kellemes időtöltést, illetve táblabogarászást kívánunk mindenkinek :)!

200-as_1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://liget-madarvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr665354452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

libaháj 2013.06.24. 01:58:19

Gratulálok, szép munka! Kitartóak vagytok.
Szóljatok, ha menni kell vandátlanítani...
süti beállítások módosítása