• A rongálás miatt előző héten elmaradt az év végi eredményekről beszámoló cikkünk. Elöljáróban annyit elmondhatunk, hogy ez az év is nagyon sikeresnek mondható, akárcsak az előzőek.

2012 nov. 24-én tartottuk az odúellenőrzést öt tagunkkal, sajnos nem tudott mindenki eljönni, de még így is sokkal gyorsabban végeztünk mint eddig bármikor. Utoljára júniusban néztük végig az odúkat, akkor több olyan eset volt, hogy csak fészekanyagot találtunk. Összehasonlítva a mostani eredményekkel kitűnik, hogy legtöbbször ebből a fészekanyagból fészek lett, amiből kirepültek a fiókák. A két ellenőrzés között vannak átfedések.

A 35 odúból 25-öt használtak a madarak - költésre, éjszakázásra -  ami 71%-os használati arányt jelent. Ha csak a költéseket nézzük, akkor 22%-os költési arányt kapunk. Talán kevésnek tűnik, de vegyük figyelembe, hogy még három odútelepünk van, amit nem ellenőriztünk még, bár a Szilas-pataknál valószínűleg csak éjszakázás lesz, mert azokat az költőhelyeket nyár végén raktuk ki. Viszont júniusban ugyanitt - Erzsébet-liget - 34%-os volt a költési eredmény.

 

• Fotók: Füredi Bernát, Ágoston Dávid, Lampert Benedek

 • Az Erzsébetligeti odúk tanösvényen kívüli része ill. a Mátyás k. téri odúk Reszt Károly tulajdonát képezik.

Szinte már hagyomány nálunk, hogy az év végi ellenőrzésen belebotlunk valami szokatlanba. Idén egy olyan fára bukkantunk ami roskadozott a friss és gyönyörű laskagombától. Ez csak egy a tucatnyi "köteg" közül. A laskagomba ehető és nagyon ízletes gombafajta, ilyen csoportosulást még egyikőnk sem látott.

P1240275_resize.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy ki nem kelt széncinege tojás. Sajnos idén sok fióka pusztult el a fészkekben, olyanok is akik kikeltek.

20121124-08_resize.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A harkályok sem unatkoztak. Körülnéztek, hátha a falban is akad valami harapnivaló. A különböző burkolási módszerek megtévesztik a fakopáncsokat. Mivel sok háznál üreges, kongó hangot ad a borítás, azt hiszik valamilyen rovar lárva van bent, illetve ez egy kulcsingert vált ki a madárból.

P1240277_resize.JPG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek után kíváncsian várjuk jövőre mi fog történni az odúkontrollon, bár érdekességekből van bőven lehetőség.

Ami az odúkat illeti, mint mindig most sem volt könnyű dolgunk. Kicsit későn kezdtünk bele az ellenőrzésekbe, így a hideg most még inkább ellenfél volt, pedig a java még csak ezután jön majd a másik két odútelepnél, ahol valószínűleg hóban kell mindezt megtennünk.

Mindenesetre itt erről még nem volt szó. Reggel 9-kor kezdtünk neki a munkának és délben már végeztünk.

 

 

 

Hétvégi csapatunk: 

 

Füredi Bernát

P1240282_resize.JPG

 

 

 

Ágoston Dávid

P1240286_resize.jpg

 

 

 

Papp Bernát és Papp Gergő( Gergő következő utáni képen sárga kabátban)

P1240298_resize.JPG

 

 

 

 

Lampert Benedek

P1240294_resize.JPG

 

 

 

 

Szerencsére sok esetben nemcsak ürüléket, hanem fészkeket is találtunk. Egyik másik nagyon szép állapotban megmaradt, ezeket eltettük, hogy későbbi kiállításon mindenki megtekinthesse.

20121124-07_resize.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Széncinege fészek.

20121124-06_resize.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 31-es odú után nem sorba jönnek a számok. Ez azért van, mert azt  a két odút később helyeztük ki a ligetbe és addigra már máshol is voltak költőhelyek, így számozás nem az utolsó ligeti odútól folytatódott.

 

 

 

Összesítés

Odú száma:

Eredmény:
1. költés
2. éjszakázás
3. éjszakázás
4. költés
5. -
6. költés
7. éjszakázás
8. éjszakázás
9. -
10. fészekanyag
11. -
12. -
13. fészekanyag
14. fészekanyag
15. -
16. -
17. -
18. költés
19. költés
20. -
21. éjszakázás
22. költés
23. éjszakázás
24. éjszakázás
25. -
26. költés
27. éjszakázás
28. -
29. -
30. éjszakázás
31. költés
50. fészekanyag
53. fészekanyag
55. költés
57. -
Macskabagoly odú -
Veréblakótelep éjszakázás
C-odú éjszakázás

 

 

 

 

Összességében elmondhatjuk, hogy eddig remek eredményeink vannak, nemsokára felmérjük a hátralévő két odútelepet is. Az ebben az évben elvégzett két ellenőrzés (a mostanit kivéve) alapján bizakodóak vagyunk.

 

 

Mi ajánljuk:

Ilyenkor télen az etetőknél sokkal könnyebben megfigyelhetünk olyan madárfajokat amilyeneket eddig nem vagy ritkán láttunk, hiszen ezúttal ők jönnek hozzánk. Remek lehetőség a fotózásra, a madárhatározás elsajátítására vagy a gyerekeket megtanítani a legismertebb fajok felismerésére!

Jó madarászatot kívánunk!

 

 

 

263608_221487261218910_208665525834417_750573_7716532_n.jpg

 

 

 

 

 

 

Erre a hétre az erzsébet-ligeti és a mátyás király téri odútelepünk év végi eredményeiről szóló cikkünket terveztük, ami nem is fog elmaradni, most azonban másról kell beszámolnunk.

Egyáltalán nem pozitív dologról van szó. 2012 december 2-án vettük észre, hogy a tanösvényünket ismét tovább rongálták. Kettétörték a az egyik tanösvény kezdő nagy táblát, elloptak három etetőt(erről nincs kép, mert mi is csak annyit vettünk észre, hogy nincs a helyén), széttörtek egy kis táblát, letörték a dúc etető etetőtálcáját. A cinkegolyós etető és a nagy tábla árát egyenlőre nem tudjuk, mert az MME honlapján nincs feltüntetve, ezt majd levelezésen keresztül megtudakoljuk, minden estre 40 000 Ft felettire becsüljük, ami nagyobb kár, mint amit egész nyáron tönkretettek - az 30 000 Ft volt. Ezzel együtt 70 000 Ft körül van a végösszeg. Pontos kárjelentés nem sokára.

Miután még helyre sem hoztuk a tanösvényt mégis folyamatosan teszik tönkre, ezrét nincs más választásunk mint: amíg ezeket a vandálokat nem fogják el, nem javítjuk ki a hibákat, mert sajnos pénzkidobás lenne, hiszen minden jel szerint azt is tönkretennék. Sajnálattal kell közölnünk, hogy a tanösvény meghatározatlan ideig nem megtekinthető teljes egészében. Az eszközöket pótoljuk, mert a madaraknak enniük kell, a három etető tönkretétele nagy veszteség a madarak számára, az életükbe kerülhet.

 

A tönkretett dúc etető. A lábazatát is kilazították.

IMG_20121202_124137.jpg

 

 

Veréblakótelep táblája és egy másik oszlop. Mindkettő javíthatatlan.

IMG_20121202_124948.jpg


veréb.jpg

 

 

Személyesen beszélünk majd az önkormányzattal és megpróbálunk valamilyen megoldást találni, aminek a végeredményéről természetesen beszámolunk majd.

Faültetés

2012.11.18. 11:00

• A fák nem csak az állatok számára létfontosságúak, hanem számunkra is! Gondoljunk bele mennyi szén-dioxidot köt meg egyetlen fa az élete során, milyen jó megpihenni az árnyékéban, milyen egészséges és finom termést tud hozni! Ezeket az értékeket szem előtt tartva szerveztük meg november 11-én a faültetési akciónkat, melyen a Ligeti Madárvédelem tagjai vettek részt. Összesen 8 csemetét ültettünk, ebből 1db kecskefűz, 1db fekete bodza, 1db juharfa és 5db platán volt. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, mivel verőfényes napsütésben dolgozhattunk, valamint a madarak is megleptek minket egy kis ajándékkal, de erről később.

 

Fotók: Szendrei Gábor , Ágoston Dávid, Lampert Benedek

 

 • Először kiástuk az elszáradt kórókat és a tartóoszlopokat. Az elszáradt fákat eleve sem volt könnyű kiszedni, de a munkánkat nehezítette az is, hogy ásás közben "összeakadtunk" egy nagy tekervény dróttal is, amit csak hosszas küszködéssel tudtunk eltávolítani. Miután sikerült, a karókat és a fákat összehordtuk egy helyre.

P1240144.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A "gyomlálás" után kezdődhetett az ültetés. A kiásott gödrökbe - a nagyobb tápanyag tartalom érdekében - humuszt öntöttünk, majd feláztattuk és ebbe raktuk bele a magoncot, amit aztán újra meglocsoltunk, illetve köré raktunk egy műanyag hálót, hogy a vékony törzse ne törjön meg.

P1240138.jpg

P1240161.jpg

IMGP4540.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A csemeték gödörbe helyezése.

P1240163.jpg

P1240153.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Majd a locsolás következett...

P1240174_1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...és végül mind a 8 fa a helyére került. Reméljük mindegyik szép nagyra nő. Majd főleg jövő nyáron kell rájuk odafigyelni és rengeteget locsolni, hogy ne száradjanak ki, mint előző társaik.

IMGP4550.jpg

IMGP4535.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

• A nap fénypontjaként pedig, egy igazán különleges élményben lehetett részünk.

Daru csapatok. A darvak vonulása önmagában is megkapó jelenség, de itt a kerületben most figyeltük meg őket először!

IMGP4557.jpg

P1240202.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A jellegzetes V alak. Ez itt kettő az egyben :).

IMGP4558.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

• Összességében elmondhatjuk, hogy egy remek nap volt. Napfényes idő, 8 csemetét elültettünk, láttunk darvakat és a csapat is remek volt.

IMGP4566.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

• Ne feledjük, már javában tart az etetési időszak! Erről részletes cikket olvashat itt.

 

 

• Elkészült új videónk az etetéssel kapcsolatban:

 

 

És egy kis visszatekintés a tanösvény átadójára:

 

 

 

 

200-as.jpg

 

 

 

 

 

 

• A madarak téli etetése a madarak védelmének egyik legegyszerűbb és leghasznosabb módja.  Nagyon egyszerű, látványos és sok örömöt lelünk benne. A legegyszerűbb formája a tálcás etetőbe helyezett napraforgó mag. Ez sok esetben megfelelő, azonban, ha többféle madarat, esetleg ritkaságokat is szeretnénk látni az etetőnk környékén, akkor bizony többre lesz szükségünk, mint szotyira és egy etetőre. A következőkben sorra vesszük az etetés minden csínyját bínyját.

 

 

• Az etető:

Manapság rengetegféle etető létezik. Mi a legalapvetőbbeket fogjuk megnézni. Ne feledjük, nem mindegy milyen etetőt helyezünk ki. Nincs olyan etető, ami minden madárnak megfelel, így érdemesebb több félét kirakni, ezzel is növelve a hozzánk látogató madárfajok számát.

 

Tálcás etető: ez az etető bizonyára mindenkinek ismerős, mondhatni a leggyakoribb.

Látogatja: széncinege, kék cinege, barátcinege, tengelic, zöldike, mezei veréb, házi veréb, meggyvágó, csuszka

 

P1240214.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ablaketető: alapvetően olyanoknak ajánljuk, akiknek nincsen kertjük, de aki szeretné ki is függesztheti egy fára a madarak úgy is használják. Jellemzően a kisebb, énekes madarak használják. Az ablaketető lényege, hogy féloldalas, ezért, ha ablak elé tesszük, a szobából remekül lehet látni, ha egy madár eszik belőle. Az újratöltése is kényelmes, hiszen csak ki kell nyitni az ablakot.

Látogatja: széncinege, kék cinege, barátcinege, tengelic, zöldike, mezei veréb, házi veréb, csuszka

 

ablaketeto.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Önetető: Az önetetőnek több fajtája van. Az elnevezése, gyakorlatilag a működési elvére utal. Az önetető lényege, hogy van egy tartály amibe beleöntjük a magot, majd ebből a tartályból az egy tálcára potyog, amiből a madarak aztán ehetnek. Ennek az előnye, hogy az etetőbe öntött mag csak egy kis része van szabadon, így az nem avasodik meg és a madarak mindig friss élelemhez jutnak, mert egyszerre csak annyi van a tálcán amennyi szükséges. Egy nagy méretű önetető, ami akár 20 kg magot is képes befogadni, azoknak nagyon hasznos, akiknek telkük van és hetente egyszer kétszer járnak le. Ebben az esetben elég egyszer megtölteni és hetekig elegendő magot biztosít a madarak számára. Éppen ezért nagyon kényelmes, így igazából mindenkinek megfelelő. A képen egy nagyméretű látható, de létezik kisebb is.

Látogatja: széncinege, kék cinege, barátcinege, tengelic, zöldike, mezei veréb, házi veréb, nagy fakopáncs, közép fakopáncs, balkáni fakopáncs, meggyvágó, csuszka

P1240210.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dúcetető: Ez az etetőfajta nem más, mint egy nagyobb tálcás etető egy oszlopra helyezve. Előnye, hogy többnyire sok magot képes tárolni.

Látogatja: széncinege, kék cinege, barátcinege, tengelic, zöldike, mezei veréb, házi veréb, nagy fakopáncs, közép fakopáncs, balkáni fakopáncs, meggyvágó, csuszka

P1240211.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Függő etető: Ez az etetőfajta már kevésbé alkalmazott módszer, elsősorban azért, mert Magyarországon nem terjedt el olyan széles körben, pedig remek találmány. Előnye, hogy viszonylag sok magot tölthetünk bele, és messze ez foglalja el a legkisebb helyet, illetve különböző fajtáiba különböző etetőanyag  tölthető, tehát nem csak a kisebb énekes madarakat, hanem például a fakopáncsokat is kiszolgálhatjuk vele.

Látogatja: széncinege, kék cinege, barátcinege, tengelic, zöldike, mezei veréb, házi veréb, nagy fakopáncs, közép fakopáncs, balkáni fakopáncs, csuszka, őszapó, csíz

 

kert6.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Etető asztal: Tulajdonképpen egy tető nélküli tálca. Ezt lógathatjuk, földre tehetjük, vagy oszlophoz erősíthetjük. Előnye, hogy a nagyobb testű madarak is tudnak belőle enni, illetve azért fontos, mert egyes madárfajok akik alapvetően a földön táplálkoznak csak ezt az etetőt kedvelik és őket ezzel segíthetjük( pl.: vörösbegy, rigófélék, gerlék). Hátránya, hogy nincsen teteje, így fokozottan ügyelni kell arra, hogy a magvak mindig frissek legyenek, ezért célszerű viszonylag keveset kitenni rá, hogy egy nap alatt elfogyjon, így a hó sem fedi be, illetve a eső sem tudja eláztatni. Ha mégis kint maradna és elázik, mindenképpen cseréljük ki. Ne feledjük, a rossz minőségű maggal csak ártunk a madaraknak!

Amennyiben nagyobb helyünk és lehetőségünk van rá, kiszolgálhatjuk a talajon táplálkozó madarakat egy talaj etetővel is. Ez nem más, mint egy kis földterületet lefedünk féltetővel.

 

Látogatja: széncinege, kék cinege, barátcinege, tengelic, zöldike, mezei veréb, házi veréb, vörösbegy, balkáni gerle, fekete rigó, csuszka, erdei pinty, ökörszem, léprigó, fenyőrigó

 

satoreteto.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  Az etetőanyag kiválasztása:

Nem mindegy milyen eleséggel várjuk a madarakat. Az etetés lényege, hogy a madarak energiához jussanak a hideg napokon és ne haljanak éhen, ezért olyan eleséget kell felkínálni nekik, amiből energiát nyerhetnek. Az olajos magvak mint például a napraforgó vagy a zsírok (például faggyú) kitűnően megfelelnek erre a célra, sőt kombinálhatjuk is a kettőt.

 

Napraforgó: mondhatni a legelterjedtebb eleségféle. Olajosmag, ezért a madaraknak megfelelő és szeretik is. Kihelyezhetjük szinte bármilyen etetőfajtába és a legtöbb madárnak megfelel.

Fogyasztja: széncinege, kék cinege, barátcinege, tengelic, zöldike, mezei veréb, házi veréb, balkáni gerle, csuszka, erdei pinty

Tipp: Az etetőkbe vagy a földre ne csak a héjukban lévő szotyikat rakjuk. Egy részüket finoman törjük föl, hogy a héj elváljon a mag belétől. Így azok a madarak is meg tudják enni, akik nem képesek feltörni a maghéjat pl.: vörösbegy, ökörszem.

 

Köles: Szintén egy klasszikus magféle, viszont nem érdemes csak ezt az etetőbe rakni. Keverjük bele a napraforgómagba és úgy kínáljuk fel a madaraknak!

Fogyasztja: széncinege, kék cinege, barátcinege, tengelic, zöldike, mezei veréb, házi veréb, balkáni gerle, erdei pinty, ökörszem

Tipp: Kenjünk be egy vastagabb faágat zsírral vagy vajjal és hengergessük meg kölesben, majd függesszük ki. A cinegék és verebek garantáltan szeretni fogják!

 

Dió, mogyoró: A dió és a mogyoró nem kevésbé népszerű a madarak körében, mint a magvak. A diót többféleképpen alkalmazhatjuk. Kifüggeszthetünk egy fél diót a csonthéjával együtt egy ágra, viszont így csak a cinegéknek kedvezünk. Egész mogyorót csonthéj nélkül belerakhatunk függőetetőbe, ez főleg a fakopáncsoknak, csuszkáknak alkalmas. Azonban, ha feltörjük és belekeverjük más magvak közé, többféle madarat láthatunk vendégül, ez igaz a mogyoróra is.

Fogyasztja: széncinege, kék cinege, barátcinege, tengelic, zöldike, mezei veréb, házi veréb, balkáni gerle, erdei pinty, ökörszem, nagy/balkáni/közép/kis fakopáncs, csuszka

 

Zsiradék: A faggyú vagy a vaj kiváló táplálék a madarak számára, mert magas az energiatartalmuk és nagy a fűtőértékük. Önmagában ezeket sem érdemes kihelyezni, célravezetőbb, ha a puha zsiradékba belenyomkodunk magvakat, kezdetleges madárkalácsot készítve és így rakjuk ki.

Fogyasztja: széncinege, kék cinege, barátcinege, tengelic, zöldike, mezei veréb, házi veréb, balkáni gerle, erdei pinty, ökörszem, nagy/balkáni/közép/kis fakopáncs, csuszka, őszapó, fekete/énekes/fenyő rigó

 

Alma: Ágra szúrva, feldarabolva bokrok alatt kínálható fel. Legnagyobb fogyasztói a rigók, de a többi madár is nagyon szereti. A kihelyezése kényelmes és mindig nagy sikere van.

Fogyasztja: fekete/énekes/fenyő/szőlő/léprigó ,széncinege, kék cinege, barátcinege, ökörszem, házi veréb, mezei veréb

Tipp: Az alma héját se dobjuk ki, az erősebb csőrű madarak azt is meghetik!

 

Túró, reszelt sajt: ezek az etetőanyagok már kevésbé ismertek, sokan nem tudják, hogy ez is felkínálható a madaraknak, igaz nem fogyasztja olyan sok faj. A túrónál fontos, hogy viszonylag száraz szemcsés legyen ne pedig a már tejföllel bekevert. Ezt is és a reszelt sajtot is bokrok tövébe a földre szórva helyezzük ki.

Fogyasztja: ökörszem, vörösbegy, fekete rigó

 

Konyhai maradék(tészta, főtt rizs, sajt, levesbe főtt zöldségek): Ez az etetési forma számunkra is hasznos, hiszen nem termelünk vele szemetet.

Fogyasztja: szajkó, ökörszem, vörösbegy, feketerigó

 

Cinkegolyó: valószínűleg ezt az etetőanyagot mindenki ismeri, ami nem is csoda, hiszen a cinegék és a verebek egyik kedvenc elesége. Nem kell hozzá etető és kevés helyet foglal, ezért szinte mindenhol felkínálható.

Fogyasztja: szén/kék/fenyves/kormosfejű/barátcinege, őszapó, házi veréb, mezei veréb

 

 

• Átfogóan végignéztük az etetőanyagokat, így már mindenki tudja mivel kell várnia kedvenc madarait. Ezeken kívül persze még sokféle etetőanyag van, mi a leggyakoribbakat vettük sorra, illetve ezek könnyen beszerezhetőek.

Fontos: a madaraknak is előny, ha többféle eleséget tudjanak enni. Ezért minél sokfélébb az etetésünk annál jobban és hatékonyabban segítünk a madaraknak. Nem mellékes az sem, hogy változatos etetéssel sokkal több madárfajt figyelhetünk meg mint egyébként.

 

• További tippek, trükkök, praktikák:

- A cinkegolyót nem minden madárfaj képes fogyasztani függesztve, ezért érdemes belőle morzsolni a bokrok tövébe vagy az etetőbe.

- Mikor egész almát szúrunk fel egy ágra, kicsit hámozzuk meg néhány ponton, mert az alma héját, főleg ha fagyott, a kisebb madarak (pl.: cinege, ökörszem) nem tudják megkezdeni.

- Önetető vagy dúcetető esetében nem mindegy az elhelyezés. A viszonylag szabad területre kirakott ön- vagy dúcetető nem lesz túl népszerű, mert a madarak nem tartják biztonságosnak. Ha nincs a közelében bokor vagy fa, egy karvaly könnyen rávág a kismadarakra. Éppen ezért érdemes (főleg ezt a két etetőfajtát) bokor vagy fa közelébe kirakni, ahol az énekes madaraknak közel van a menedék.

- A napraforgót nemcsak az etetőbe tehetjük. A földre is szórhatjuk, de van egy másik megoldás is. Ha sikerül beszereznünk egy egész napraforgótányért, azt is felszúrhatjuk az ágakra, a madaraknak így is megfelel.

- Ne csüggedjünk, ha elfogyott a cinkegolyó. A hálót újratöltve dióbéllel, újra kifüggeszthetjük!

 

Fotók: Lampert Benedek

További képek forrásai: google.hu

 

Sikeres etetést és sok madarat kívánunk!

 

 

200-as.jpg

• A madarak éneke egy nagyon különleges dolog. Hangképzésük teljesen egyedi, más állatfaj nem képes erre. Rendkívül gyönyörű tud lenni egy énekesmadár előadása, nem csoda, hogy mindenki szereti. De, hogyan tanulják meg ezeket az elképesztő trillákat?

 

 

• A kísérletek szerint az énekesmadarak énekének vannak örökölt és tanult elemei.

Az ének alapelemeit öröklik, a többi részét tanulják vagy finomítják a fiókák: nagyjából 6 hétig hallgatják ugyanazon faj kifejlett egyedeinek énekét.

A madarak több variációt megtanulnak énekük gyakorlása közben, mint amennyire szükségük van és csak néhányat őriznek meg későbbi "felhasználásra". Azt, hogy melyik dalokat tartja meg a fiatal hím, befolyásolja, hogy mit énekelnek a szomszédai: egyedi akar lenni.

Az olyan fogságban nevelt madarak, melyek sosem hallották felnőtt fajtársaik énekét, másféle dalt tanulnak meg, de bizonyos örökölt elemekkel.

 

 

A fülemüle (Luscinia megarhynchos), népies nevén csalogány, minden bizonnyal hazánk egyik legszebb hangú énekese. Sajnos nehéz észrevenni, de tavaszi, nyári estéken gyönyörködhetünk a hangjában!

Fotó: Máté Bence

71659_300132017_big.jpg

 

 

 

 


200-as.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Beharangozó

2012.11.12. 12:42

• Nem sokára elérhető lesz cikkünk a téli madáretetéssel kapcsolatban, melyben hasznos tippeket és alapvető tudnivalókat ismertetünk! Érdemes lesz elolvasni!

süti beállítások módosítása