• A több hónapnyi kimaradás után, most újra felvesszük az elvesztett fonalat. Ezúton is köszönjük a türelmeteket!

• Mivel a költések többsége már lezajlott - már maximum csak a másodköltések lehetnek - ezért pótolnunk kell az elmaradásokat és kipucolni, illetve karban tartani az odúkat. Továbbá a kidöntött tanösvény oszlopokat visszaássuk. Hiába készültek fémből és lett lebetonozva mindegyik, az értelmiség ismét kifogott rajtunk.

Az elmúlt hónapokban nagyon sok levelet kaptunk sérült madarak ellátásáról, ezért úgy látjuk, hogy érdemes leírnunk a legfontosabb tudnivalókat ilyen helyzetben.

Érdekes módon a legtöbb levél és a mi tapasztalatink is azt mutatják, hogy a dolmányos varjak igen gyakran szorulnak segítségre. Az általunk mentett két madár és két, a levélben szereplő madár is dolmányos volt. Többször számoltak be nekünk törött szárnyú és egyéb komolyan sérült madárról. A helyzet az, hogy nekünk nincs lehetőségünk orvosi ellátásra, ezért mi is csak menhelyre tudjuk elszállítani, ebben az esetben mi a Noé Állatotthon Alapítványt javasoljuk. Más helyzetben - fiókák, legyengült madarak - egyszerűbb a dolgunk. Minden olyan madarat, ami egészséges, de láthatóan legyengült vagy fióka, nyugodt, árnyékos helyre kell vinni. Fontos: nem minden fióka szorul segítségre, ami földön van. Legjobb példa a feketerigó. A rigó fiókák, ha már túl nagyok kiugrálnak a fészekből és a bokrok alatt rejtőznek el. Itt a szülei tovább etetik! Tehát az egészséges (fürgén mozgó, élénk) fiókákat ne "mentsük meg"! Viszont, ha láthatóan probléma van (nem fut el előlünk, lógatja a fejét) előfordulhat, szülei elpusztultak és legyengült. Télen, ha hasonló esettel találkozunk, a madár valószínűleg a hidegtől gyengült le. Ilyenkor mérjük fel állapotát, melyet egyszerűen, a tarajos szegycsont kitapintásával tehetünk meg. Ez a mellkasi részen található. Ha nagyon éles, pengeszerű a tapintása az azt jelenti, hogy a madár nagyon rég, talán napok óta nem evett. Ilyenkor - legyen szó fiókáról vagy felnőtt madárról - egy dobozban tegyük meleg (nyáron hűvös) helyre és itassuk illetve etessük meg. Az etetés előtt el kell dönteni, hogy milyen étrendű a madár. A kúpos vaskos csőr magevő-, a vékony hegyes rovarevő-, a kampós végű ragadozómadárra utal.A macskák számára készült konzervhús; a túróból, reszelt sajtból, főtt tojásból álló keverék; a forrázott lisztkukac; a nyers marhahús (elsősorban szív) az elsősegély jellegű madáretetés alapanyagai. A megtalálást (a madarak ekkor vannak a legrosszabb állapotban) követő első néhány etetéskor a táplálékfalatkákat - gyors energia utánpótlásként - szőlőcukorba (oldat vagy por) is márthatjuk. Ezek a „húsevő” táplálékok az önállóan táplálkozni nem tudó magevőket is átsegíthetik a krízisen. A falatok egyik madárcsoport képviselője esetében se legyenek vastagabbak a csőr átmérőjének felénél, és ne legyenek hosszabbak a csőrnél. Miután a madár felépült, engedjük el egy biztonságos területen.

 

image_3_resize.jpeg

 

 

 

A legjellemzőbb csőr fajták:

 

A barátposzáta csőre jellegzetes rovarevő forma
Fotó: Lampert Benedek 

blogposzi.jpg

 

 

Ennek a fiatal meggyvágónak erős, kúpos, magevő csőre van.
Fotó: Lampert Benedek 

blogvágó.jpg

 

 

A ragadozómadarak jellegzetessége a kampós vágócsőr. A képen vörös vércse.
Fotó: Lampert Benedek 

lampert_benedek_vercse.jpg

 

 

• Továbbra is forduljatok hozzánk bizalommal és amiben tudunk segítünk! Megtaláltok minket facebook-on vagy e-mailben (bendeguz@sampilampi.net). 

 

 

200-as_1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Előző cikkünkben olvashattátok, hogy egy csuszka pár igen különleges helyet talált a fészküknek. Ezen felbuzdulva az jutott eszünkbe, hogy összegyűjtenénk más, hasonló eseteket is. És, kedves madárbarátok, itt jöttök Ti a képbe :)! Akinek van hasonló, akár még még extrémebb tapasztalata, élménye, az ossza meg velünk a facebook oldalunkon üzenetben, de akár nyilvánosan is. Ha van, képeket mindenképp kérnénk, de ez nem feltétel, a sima szöveget is szívesen fogadjuk! Mi ezeket elmentjük, majd egy külön topikba, új rovatként feltesszük a honlapra (értelemszerűen névvel együtt, aki erre nem tart igényt, az jelezze külön). A különleges fészkeléseken kívül bármi más, a madarak városhoz való alkalmazkodásához kapcsolódó élményt örömmel veszünk!

A madarak leleményessége, mindig izgalmas, olykor vicces vagy ámulatba ejtő jelenség. Gyűjtsük most ezeket össze!

 

A csuszka pár egy fakopáncs által a szigetelésbe ütött lyukba építi a fészkét.

P1310835_resize.JPG

 

 

Ezek a kék cinegék egy szellőzőt találtak megfelelő otthonnak.

kékcin_blog.jpg

 

 

A varjak egészen ámulatba ejtő megoldást dolgoztak ki.
(David Attenborough - A madarak élete)

 

 

 

 

 

 

Átrendezték a tanösvényt

2014.03.01. 16:38

• Mai napon igen különleges dologba botlottunk. Valaki/valakik átrendezték a tanösvény néhány részét. Egy etetőt átraktak egy másik fára, az itató a bokorból a földre, a süntanya pedig egy másik fához került. Nem igazán értjük a dolog okát, mindenesetre mindent visszatettünk eredeti, megszokott helyére.

Fotók: Lampert Benedek

 

Az etető átrakásával még nincs nagy baj, talán még jobb helye is van,
de tele lett rakva kenyérrel, ami nagyon veszélyes. Ezért>>

P1310805_resize.JPG

 

Érthetetlen módon az itató is új helyet kapott,
de ez már nem biztonságos a madaraknak (visszakerült a bokorba).

P1310808_resize.JPG

 

 

A legveszélyesebb dolog mégis az önetetőbe rakott, a virágkötészetben használt speciális "szivacs".
Ez az anyag rettentő könnyen morzsolódik és egész biztosan súlyos következményei lehetnek,
ha a madár szervezetébe jut. Aki iderakta valószínűleg nem volt nagy madárbarát. Természetesen ezt kidobtuk, helyette pedig megtöltöttük napraforgóval az etetőt.

P1310804_resize.JPG

 

 

• Ma délelőtt az is kiderült, hogy a dolgok a legnagyobb erőfeszítéseink ellenére sem változnak. Szomorúan láttuk, hogy a tanösvény ismét hiányos lett. A fecskés és vörösbegyes táblákat ellopták, így azok ismét hiányoznak. Remélhetőleg az előző tanösvényből ezek a táblák épen megmaradtak és hamar vissza tudjuk rakni.

 

Ennyi maradt a vörösbegyet bemutató táblából.

P1310809_resize.JPG

 

 

• Soha nem fogjuk megérteni, mi motiválja az ilyen embereket, de amit tudunk, azt megtesszünk azért, hogy a természetet kedvelő felnőttek és gyerekek továbbra is élvezetes sétát tehessenek a parkban!

• Most, hogy túlestünk a rossz híreken nézzük meg az érdekes fejleményeket is!
Az ember térhódítása a természetben hatalmas alkalmazkodóképességet igényel az állatok részéről. A madarak remek példák erre, vegyük csak a kertek madarait. Valaha mindegyik erdei madár volt. Az alkalmazkodás netovábbja, már-már pimasz verziója, mikor a tőkés réce az erkélyünkön, a rigó pedig a gázóránkon fészkel.

Alkalmazkodás kategóriában a nap győztese a: csuszka. Az egyik pár remek vásárt csinált mikor egy ház szigetelésébe költözött be. A lyukat valószínűleg egy fakopáncs csinálta, ami az utóbbi években nem ritka eset. Az urbanizálódott madarak, minden ilyen és ehhez hasonló lehetőséget kihasználnak, ami esetleg még biztonságosabb is, mint a természetes megoldás.

P1310835_resize.JPG

P1310828_resize.JPG

P1310827_resize.JPG

 

 

 Ha nektek is volt már dolgotok hasonló, esetleg még extrémebb fészkelési megoldásokkal, azt írjátok meg nekünk facebook-on! A mennyiben van, csatoljatok hozzá képet is. Ha elég összegyűlik csinálunk hozzá egy külön topikot :)! Hajrá, lássuk milyen leleményesek tollas barátaink :)!

 

 

200-as_1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

• Pár nappal ezelőtt kaptunk egy bejelentést arról, hogy láttak a környéken egy sérült dolmányos varjút, akinek a szárnya valószínűleg el van törve. Természetesen ezt nem hagyhattuk figyelmen kívül és az első etetéssel egybekötve, megpróbáltuk megtalálni a madarat. Nem volt egyszerű, de végül szerencsénk volt. A varjú pont előttünk ugrált át az úton, bal szárnyát lógatva húzta maga után. Sajnáltuk szegényt, de annak örültünk, hogy fürge és aktív, mert ez azt jelentette, hogy valószínűleg nincs betegsége, vagy belső sérülése, ami sokkal nagyobb probléma lett  volna. Negyedórányi "fogócska" után sikerült befogni a madarat. Mivel az ilyen esetekben nem elegendő, a bárki által elvégezhető, elsősegély ezért a további kezeléshez szakemberek kellettek. Felvettük a kapcsolatot a Noé Állatotthon Alapítvánnyal, akik az ilyen esetekkel foglalkoznak. A rövid információ csere után, elszállítottuk a varjút az Állatotthonba, ahol megbizonyosodhattunk afelől, hogy jobb helyre nem is kerülhetett volna. Itt nemcsak kutyák, hanem rókák, sakálok, borzok és mint kiderült, a varjak is otthonra találnak, sőt ezeknek a madaraknak külön röpdéjük van, amiből bármikor kirepülhetnek.

 

 

Az állatotthonban jó kezekbe került, mostanra túl van az orvosi kezeléseken is.

image_3_resize.jpeg

image__resize.jpeg

 

 

 

Az itt dolgozók rendkívül kedvesek és segítőkészek voltak, röviden körbe is vezettek minket, és meg mutatták a  a varjú a leendő helyét, ahol még számos másik madár is lakott. A gondozók azt mondták, hogy néha a teljesen egészséges madarak is bejönnek a röpdébe egy kis potya elemózsiára.

 

 

Ezen a ki- és bejáraton tudnak a madarak közlekedni.
Amelyik varjú felépült szabadon távozhat, de, ha akar vissza is jöhet.

imagejl.jpeg

 

 

 

Ez a történet tehát jól végződött, a varjú további sorsáról még fogunk hallani az Állatotthon jóvoltából, illetve még egyszer szeretnénk megköszönni Nekik a segítséget!

200-as_1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

• Harmadik alkalommal kaptunk remek pályamunkákat és kellett választanunk közülük. Az idei volt, talán a legszorosabb verseny az elmúlt évekhez képest. Fel volt adva a lecke és nem volt könnyű megoldani.

• Térjünk is a lényegre! Nagy nehezen sikerült dűlőre jutnunk és megszületett a végeredmény.

 

 

1. helyezett: Füredi Bernát, a képen: hantmadár

Egy technikailag és kompozícióban is kifogástalan kép a legritkább madárról a pályaművek közül. Gratulálunk!

hím hantmadár_resize.jpg

 

 

 

2. helyezett: Horváth-Papp Zsuzsanna, a képen: füsti fecske és vörös légivadász

Egy ritka pillanat remek megörökítése! Különlegessége, hogy az ember tovább tudja gondolni: vajon mi történt a kép készítése után? A szitakötő menekült meg vagy a fecske lakott jól? Gratulálunk!

DSCF4817_resize.JPG

 

 

 

3. helyezett:  Zomborácz Soma, a képen: gyurgyalag

Kiváló portré az év madaráról. A állat borotvaéles és a kompozíció is szép! Gratulálunk!

DSC_0466_resize.JPG

 

 

 

Különdíj: Káposznyák Ágnes, a képen: kék cinege

A különdíj kategória egyértelmű nyertese! A kép egészében nyújt egyedi látványt. Mintha álom vagy festmény volna. Gratulálunk!


IMG_0368_resize.jpg

 

 A díjazottaktól azt kérnénk, hogy e-mail-ben (amire a pályamunkát küldték) jelezzen vissza, hogy hol és mikor tudnák átvenni a nyereményüket!

• Mint mondtuk: nem jó és rossz, hanem jó és jobb közül kellett választanunk, ezért biztatunk mindenkit, hogy továbbra is tartsa kézben a fényképezőt! Akinek pedig van kedve az töltse fel facebook-os oldalunkra, ahol a szép fotók mindig megosztásban részesülnek!

 

 

 

200-as_1.jpg

 

 

 

 

 

 

Az állatok néha egészen elképesztő dolgokra képesek, amikre nem is gondolnánk. Mi összegyűjtöttünk két igazán meglepő megoldást a madarak részéről, a Tudta-e rovat dupla részében.


Leleményes cinegék

Noha a madarak többször cselekszenek ösztönből, mint tanulás alapján, képesek tanulni, ahogy azt az angliai kék cinegék példájából is láthatjuk. A 20. század elején szokás volt a megrendelt tejet üvegekben a lakások ajtaja elé tenni. Ezeknek az üvegeknek csak papírtetejük volt, így a madarak a papír átszakításával könnyen hozzáférhettek az üveg tetején úszó tejszínhez. Ez valószínűleg egy vagy néhány madár által tett fölfedezés néhány év alatt elterjedt az egész cinkepopulációban. A II. világháború előtt a tejelosztók alumínium kupakot tettek az üvegekre, hogy "legyőzzék" a madarakat. Az 1950-es évek elejére az egész cinkeállomány megtanulta, hogyan szúrja át az alumíniumkupakot.

kékcinege_tej.jpg

 

 

 

Csak szabályosan!

A dió feltörése nem egyszerű, és ezt a varjak is tudják. Néhányan közülük azonban rájöttek a megoldásra, méghozzá nem akárhogy. Ha ledobják a levegőből a földre, az néha beválhat, azonban van ennél kifinomultabb módszer is. A varjak kitalálták, hogy az autó útra ejtik a diót, hogy a járművek összetörjék nekik. Ez egy kiváló ötlet, azonban nem veszélytelen. A dió felcsipegetése az úttestről kész életveszély, de mindenre van megoldás. A diót ugyanúgy az aszfaltra ejtették, de a zebra fölé, majd leszálltak a járdára. Megfigyelték, hogy amikor a lámpa zöldre vált az autók sem haladnak tovább, így nem volt más dolguk, mint megvárni a jelzést és biztonságban besétálni a csemegéért. Gyakorlatilag a kresz szabályainak megfelelően közlekedtek.

 

 

 

 

Itt elolvashatja a rovat többi részét is!

 

 

 200-as_1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása