•Most a hétvégén volt a Kertvárosi Vigasság. A hatása igen csak érzékelhető. Az egyébként madaraktól nyüzsgő ligetben, alig lehetett megtalálni őket. Lefotóznunk pedig szintén nagy kihívás volt. Szerencsére rábukkantunk egy kisebb csoportra(széncinege, barátcinege, őszapó) ők azért nem menekültek olyan messzire.

 • Ahogy írtuk előző cikkünkben közeleg a hideg évszak, ezért minden elkövetkező "irományunkba" belecsempészünk némi jó tanácsot.

A tél ugyan olyan kritikus időszak a madaraknak, mint a tavasz kis fiókáknak. Azonban télen az éhes ragadozókon kívül a megfagyás is fenyegető számukra. Ezért fontos a megfelelő etetés. Fontos az is, hogy tudjuk mit kell tenni, ha egy beteg madarat találunk. Sajnos télen erre van esély, hiszen ilyenkor előfordulhat, hogy a hidegtől legyengült, a segítségünk nélkül elpusztuló madárral hoz össze a sors. Az ilyen esetekhez nyújt segítséget "Madármentés" topikunk. A téli etetést segítő ötletekben is ötleteket adunk, nemsokára nyitunk egy "Házibarkács" rovatot is, ahol egyszerű alapanyagokból csinálunk hasznos, és praktikus dolgokat, melyek a madarak téli etetését fogják segíteni.

• Felgyorsultak az események tanösvényünk körül is. Némi papír munka van csak hátra, és megkapjuk a támogatást. Az elkövetkező átadásra várunk mindenkit szeretettel, de ez még a jövő zenéje.

• Valamint arra kérjük a fotópályázaton indulókat, hogy jelezzék nekünk szándékukat(az alábbi lehetőségek valamelyikével: kommentbe, e-mail-be, facebook-os oldalunkon), hogy tudjuk nagyjából hány pályázóra számítsunk, így a zsűrizés időpontja is ki fog körvonalazódni. Ez fontos!!

 

• Fotók: Lampert Benedek

 

- A nagy nyüzsgés ellenére sem maradt madár nélkül a liget. "Hűséges" cinegéink állták a megpróbáltatásokat :).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Megbarátkoztak a helyzettel barátcinegéink is :).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-Cikkünket egy hamarosan nyugovóra térő madár képével zárjuk :).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://liget-madarvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr983252740

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: กระเพาะปัสสาวะอักเสบ นิ่ว 2019.01.12. 12:40:36

36 fős keret kezdheti a vb-felkészülést - Jégkorong komment blog

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása