• Szinte hihetetlen milyen gyorsan eltelik egy év. Vége a szilveszternek és lám, hamarosan ismét BÚÉK-ot kívánnak nekünk.
2012-ben is volt munkánk bőven és lesz 2013-ban is. Az alábbiakban, időrendben összefoglaljuk mi történt tavaly.

 

• Tarvágás a Naplás-tavon

Tavaly februárban volt egy általános felháborodás a lakosság részéről több, általunk kedvelt erdő megritkítása miatt. A legnagyobb horderejű a Naplás-tó tarvágásának híre volt. A mi fülünkbe is eljutott ez a hír és mielőbb ki szerettük volna deríteni mi az oka ennek. Beszéltünk az Önkormányzattal és a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel akik magyarázatot adtak a fakitermelésre. Az erről készül részletes cikkünket elolvashatja itt. Tömören: Kiderült, hogy egy 10 éves üzemterv alapján, engedéllyel folyik a kb. 50-60 éves akácfák kitermelése, értékesítése. Az akácfák törzséről aztán sarj erdőt hoznak létre.

 

P2258493.jpg

 

Fél évvel ezután ismét szétnéztünk ugyanezen a területen. Nagy erdőről még mindig nem beszélhetünk, azonban sokat javult a helyzet.

photo.jpg

 

 

• Odúellenőrzés

Áprilisban került sor az év első odúellenőrzésére. Az eredmények nem okoztak csalódást, és ekkor fedeztük fel az egyik odúnkban egy mezei veréb fészkét. Ez volt az első madár a cinegéken kívül aki költött az odúnkban (az ezt követő ellenőrzéseken már a seregély is felkerült erre a listára). A veréb fiókák aztán sikeresen kirepültek.

 

Mezei veréb fészek.

P3318856(1).jpg

 

Szintén nem számítottunk arra, hogy a sarlósfecske odúnkban is találunk ürüléket. Márpedig találtunk, bár jobban belegondolva nem is meglepő, hiszen a madaraknak kulcs fontosságú a jó éjszakázóhely különösen télen, ezért minden lehetőséget kihasználnak.

A teljes cikket itt olvashatja.

 

Sarlósfecske műfészek.

P3318824.jpg

 

 

• A tanösvény első megrongálása


Pár héttel ezután szembesülnünk kellett vele, hogy nem mindenkinek okoz örömet a tanösvény.  Ekkor rongálták meg először. Oszlopokat, táblákat tettek tönkre, volt amit el is loptak. Ezt még ki is javítottuk és a tanösvény ismét visszanyerte régi szépségét. Erről itt olvashat.

 

P4219133(2).jpg

P4219141.jpg

 

 

• Ligeti Madárvédelem fotópályázat:


Másodszor hirdettük meg fotópályázatunkat, amire a tavalyinál is több pályamű érkezett. Még egyszer köszönjük mindenkinek a részvételt! Ezúttal országos szintű pályázatot hirdettünk, az ország egész távoli részéből is kaptunk fotókat. Nem volt különbség a 2011-es pályázathoz képest abból a szempontból, hogy ismét nagyon jó képeket kaptunk és igencsak nehéz volt dönteni.

Az elsőt Szendrei Gábor,a másodikat Füredi Bernát, a harmadik díjat pedig Kránicz Szilvia nyerte meg. Ezenkívül kiosztásra került egy különdíj, melyet Török Judit vihetett haza. Gratulálunk nekik ismét!

Eredményhirdetés

 

 

• Sikeresen költöttek a vércsék


Egyik büszkeségünk az a vörös vércse fészek amely itt található a ligetben. Tavaly költöttek itt ötödik éve és egészen elképesztő sikerességgel repülnek ki a fiókák mindig. Ezúttal 4 fiókát neveltek, akik mind kirepültek. Végig kísértük fejlődésüket pár napos koruktól egészen a kirepülésükig.

 

Négy vércse fióka.

fbv_1.jpg

 

 

• Bejelentés egy búbos bankáról (Upupa epops).

Augusztusban küldtek be nekünk egy képet melyen egy búbos banka látható. Ez a múlt év legnagyobb megfigyelése volt, ezt köszönjük Görbe Lászlónak!

 

bb.jpg

 

 

• Elkészült a Szilas-pataki odútelepünk.


Ugyan ebben a hónapban hoztuk létre új odútelepünket a Szilas-pataknál. Tizenegy odút helyeztünk ki, B-típusút és D-típusút is a patak mindkét felére. Rendkívül különleges hely a patak környéke. Eddig csak itt figyeltünk meg például fülemülét és tövisszúró gébicset.

 

P1230065.jpg

 

 

• Előadás Kistarcsán

Októberben meghívott minket a Kistarcsai Kulturális Egyesület, hogy tartsunk előadást a téli madáretetésről. Örömünkre sokan eljöttek és az előadás sikerét bizonyítja, hogy utána még többen odajöttek hozzánk elmesélni néhány élményüket vagy kérdést tettek fel ezzel kapcsolatban.

 

előadás_2.jpg

 

 

• Faültetés

Novemberben sor került az első faültetésre is. Nyolc facsemetét ültettünk el, ezek között volt: platán, kecskefűz, fekete bodza és juharfa. Persze ezzel még nincs vége, hiszen ahogy majd enyhül az idő és melegebb lesz, locsolni kell őket, különösen nyáron. Az ültetés végén a madarak is megjutalmaztak minket, ekkor először láttunk átvonuló darucsapatot a kerület felett.

 

IMGP4566.jpg

IMGP4557.jpg

 

 

• További rongálások


Decemberben tetőzött be a rongálás sorozat. Az év végén több etetőt is elloptak és tönkretették a dúcetetőt is, amit azért reméljük még meg tudunk javítani. Ezzel a húzásukkal egy nap alatt több kárt okoztak mint egész nyáron.

 

IMG_20121202_124137.jpg

 

 

• Év végi eredmények

Az egyik felét már olvashatták a látogatók, még két odútelepünk hátra van, ezt az elkövetkező pár héten belül befejezzük és egyesítjük az adatokat.

 

• Így visszatekintve elmondhatjuk, hogy ismét sikeres évet zártunk, főleg a madarak szempontjából ami a legfontosabb, hiszen ez a célunk. Ami az előadásokat, a pályázatot és az emberek egész éves támogatását illeti: nagyon köszönjük, és részünkről a megtiszteltetés! A meghívást az előadásra, a pályázaton indulóknak, az elismeréseket amiket év közben kaptunk! Mindent megteszünk, hogy idén is rászolgáljunk!

 

 

Mi lesz 2013-ban?

• Továbbra is karbantartjuk és felügyeljük az odútelepeket esetleg bővítjük azokat, tehát a rutin munkálatok azok nyilván állandóak. Viszont akad kevésbé kellemes teendő is, ezek közül a legfontosabb a tanösvény helyre állítása. Azonban itt nemcsak az anyagiakról van szó, hanem arról is érdemes-e, nehogy újra tönkretegyék. Ezt a kérdést az Önkormányzattal együtt kell megtárgyalni, mivel ebben ők is érintettek, hisz ők finanszírozták a létrehozását. Bízzunk benne, hogy sikerül megoldást találni és az idelátogatók újra egy szép tanösvényen sétálhatnak végig. Fontos továbbá az is, hogy mielőbb egyesületté váljon a Ligeti Madárvédelem, de sem egyszerű dolog. Jó ideje szeretnénk már ezt megalapítani, minden évben a tervek között szerepel, de ez is egy sor problémát és komplikációt vet fel, ennek ellenére bizakodóak vagyunk.

Az idei évben is várunk mindenkit a közösségi oldalainkra: facebook és YouTube . Továbbra is állunk bárki rendelkezésére, ha kérdésre vagy segítségre van szüksége, tavaly is többen fordultak hozzánk tanácsért vagy segítségért és az esetek többségében tudtunk is segíteni.


2013-ban is sikeres madarászatot kívánunk valamennyi természetbarátnak!

 

 

263608_221487261218910_208665525834417_750573_7716532_n.jpg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://liget-madarvedelem.blog.hu/api/trackback/id/tr834999351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása